Roletta referenciáink
Fényáteresztő roletta
Nagyon szép lett a roletta és igazán pontosan és alaposan
szerelték fel. Sikerült az ablakhoz rögzíteni és így el lehetett
kerülni a betonba fúrást! :) Köszönöm a segítségüket!
Üdvözlettel:
Szabó Viktor
Fény- és hővédelem fóliarolettával
Mikor a szerelést végezték otthon sem voltam, sőt úgy is fizettem ki, hogy nem is láttam a munkát, csak hallottam, hogy szép lett. Amint megláttam, tudtam, hogy másnap felhívom Önöket. Mindent pont úgy csináltak meg mint ahogy én is tettem volna. Köszönöm szépen, nagyon szép és jó lett. A szúnyoghálók is. További sok sikert kívánok Önöknek!
M.T.
Fólia roletták a várban
Lakásunk déli oldalát egész nap sütötte a Nap, rettenetesen felmelegítve a nappali szobánkat. A felszerelt hővédő fóliák nagyon jól "dolgoznak", észrevehetően jó eredményt sikerült elérni. Köszönöm szépen a segítségüket és a kifogástalan munkát.
S.I.
Fényzáró roletta a Firstmed Centerben
A röntgen és mammologia szobákra fényzáró rolettát helyeztünk fel annak érdekében, hogy a beláthatóság megszűnjön és a műszerek megfelelő használatához sötétséget el tudják érni.
Roletták egy Andrássy úti villában
A villát egy cég irodának újította fel és az árnyékolást a különleges helyszínhez mérten, nagyon esztétikusan kellett megoldanunk. A lakberendező segítségével tényleg különlegesen szép eredményt is értünk el.
